Meghívó Bor-és borkorcsolya versenyekre

21
Már
2016
Kategória: Tájékoztatás

Kedves Háziasszony, Kedves Borosgazda!

„Józannak kell lenni. Igazán józannak, vagyis mámorosnak. Bort kell inni.” írta Hamvas Béla, ezekkel a gondolatokkal hívjuk meg Önt

Április 2. szombaton, 17 órától

Bor- és Borkorcsolya versenyünkre

Helyszín: Balatonudvari Kultúrház

Különböző fajta borokkal és borkorcsolyákkal várjuk a jelentkezéseket! A megmérettetésre helyi kötődésű urak és hölgyek nevezhetnek boraikkal, sós, fűszeres süteményeikkel, falatkáikkal. Jelentkezni a helyszínen, a verseny napján lehet 16 órától 1,5 liter bor ill. egy tányér lefedett /pl. dobozba csomagolt/ borkorcsolya kíséretében. A borokat borászokból álló zsűri, valamint a gazdák és vendégeink maguk is véleményezik. A borkorcsolyákat szintén zsűri és a vendégek értékelik. A rendezvény során kiderül, ki kapja az BALATONUDVARI BOROS GAZDÁJA és a BALATONUDVARI LEGJOBB HÁZIASSZONYA kitüntető címeket. Az ünnepélyes díjátadásokra hagyományosan a Szezonnyitón kerül sor, de az eredményeket és helyezéseket már a versenyt követően, a helyszínen kihirdetjük.

Szeretettel várjunk rendezvényünkre! Számítunk részvételére!

                                                       

Balatonudvari Község Önkormányzata