Strandjaink

Balatonudvari községben két önkormányzati tulajdonban és üzemeltetésben lévő strand található.

Balatonudvari településrészen a Fizető Strand megközelíthető a Kerkápoly utca végéről, elhagyva a települési Kultúrházat át kell haladni a vasúti átjárón. Ingyenes parkolás a strand melletti parkolóban és a Kultúrházzal szemközti parkolóban biztosított.

A fövenyesi településrészen található a fövenyesi szabad strand, mely a Strand utca végén található, megközelítéséhez szintén át kell hajtani a vasúti átjárón. Ingyenes parkolás biztosított a strand melletti parkolóban.

Strandjaink közkedveltek az itt élők, itt nyaralók és a vonzáskörzet turistái számára egyaránt. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a strandok területének gondozására, folyamatos tisztántartására, a virágosításra és nem utolsó sorban a biztonságos fürdőzés feltételeinek a megtartására. Anyagi lehetőségeinks sikeres pályázatok függvényében a települési strandok évek óta folyamatos fejlesztések alatt állnak.

A Balatonudvari Strandon a pihenéshez, strandoláshoz, WC és hideg vizes zuhanyzó helyiségek, kültéri zuhanyzó, kül- és beltéri öltöző helyiségek, kerékpártároló, valamint vendéglátó- és kereskedelmi egységek kínálata áll a vendégek rendelkezésére.

A szabadidő tartalmas eltöltéséhez minősített gyermek játszótér, gyermek animációs helyiség, strandröplabda pálya, focipálya, vízisporteszköz kölcsönző kínálatából választhatnak.

A gyermekek örömére sekély vízű parti föveny került megvalósításra, ahol a kisgyermekek szülői felügyelet mellett pancsolhatnak egész nap.

A Fövenyse Strandon minősített gyermek játszótér, WC és hidegvizes zuhanyzó helyiségek, kültéri zuhanyzó és öltözők, strand röplabda pálya, lábtenisz pálya, valamint vendéglátó egységek kínálata áll a vendégek rendelkezésére.

A strandok rendjéről szól a hatályos 9./2012. (V.9.) önkormányzati rendelet, melynek mellékletét képezik a két strandra vonatkozó FÜRDŐHELYI RENDTARTÁS-ok.

Az önkormányzat a strandok nyitvatartási idejében gondoskodik.a jogszabályok előírásainak megfelelő üzemeltetésről, a működési feltételek biztosításáról és egyéb strandi szolgáltatások nyújtásáról.

Mindkét strandon biztosított:
– a fürdőzők átöltözésének, zuhanyozásának, WC-használatának a lehetősége,
– a fürdőterület megjelölése, a veszélytelen fürdőzésre alkalmas vízterületek bóákkal és megfelelő táblákkal történő kijelölése, a mélyvíz jelzése, a vízbelépéshez megfelelő számú, biztonságos és kapaszkodóval ellátott lépcső kihelyezése,
– a nyitvatartási idő alatt az elsősegélynyújtás és a vízimentés személyi és tárgyi feltételei mindkét strandon 1-1 fő szakképzett vízimentő foglalkoztatásával biztosítottak,
– gondoskodunk a strandok területének, valamint a strandi WC-zuhanyzó, öltöző épületeknek a folyamatos tisztán tartásáról, parkosításáról,
– folyamatosan tájékoztatjuk a fürdőzőket a viharjelzésről és a vihar veszélyről, a viharjelzést a meteorológiai szolgálat látja el fényjelzéssel,
– a strandokat a megfelelő információs táblákkal ellátva tájékoztatjuk a vendégeket a strandok használatának rendjéről és a strandi szolgáltatásokról,
– mindkét strandon vendéglátó- és kereskedelmi egységek kínálata teszi még vonzóbbá az itt eltöltött pihenőidőt,
– a Balatonudvari strandon díjmentes közérdekű információs hangosbemondó szolgáltatás működik.

A nyári szezon alatt számos gyermek és felnőtt sport- és kulturális rendezvény színesíti meg a pihenés napjait, kísérjék figyelemmel az „Udvari Forgatag” eseményeit a települési honlapunkon is.

Bízunk benne, hogy strandjaink egyre népszerűbbek lesznek minden korosztály számára.

Fövenyes Strand

Fövenyes Strand

Balatonudvari Strand

Balatonudvari Strand

Nagy szeretettel várjuk a hozzánk látogatókat.
Balatonudvari Község Önkormányzata nevében kellemes pihenést kívánunk vendégeinknek.