Szívalakú sírkövek
Műemlék temető – Balatonudvari
A kereszténység felvétele templomok építésével járt együtt és a templomok körül megjelentek a temetők. Az ezekbe való temetkezést az egyház azért is szorgalmazta, mert így tartósan továbbélő pogány halotti szokásokat jobban tudta ellenőrizni. Szent László király már szigorú törvényeket hozott a temetőkkel kapcsolatosan.”Aki nem templom mellé temeti az ő halottait: tizenkét napig vezekeljen kenyéren és vízen, kalodába zárva.”
Balatonudvariban a XIII. századi templom helyén 1746-ban és 1840-ben épült a jelenlegi. A középkori templom körül helyezkedett el a temető, aminek jelenleg semmi nyoma nem látható, de feltételezhető, hogy a középkori temető gyűrűszerűen vette körül a templomot.
Szívalakú sírkövek
A református templom 1780-90-ben épült. A török kiűzése után a kevés számú katolikus még a romos templomkertbe temetkezhetett. A községbe 1719-1720-ban települt reformátusok, mivel a rom templomot ők is segítették nádtetős templommá alakítani, néhány évtizedig szintén oda temetkeztek. A megszaporodó lakosságot, a reformátusok részéről a Debreceni Zsinat azon megjegyzése: „Az Atyák a városon kívül temetkeztek, Krisztust is városon kívül temették” késztethette a temető újabb elhelyezésének gondolatára.
Balatonudvari viszonylatában a temetőváltozást az 1775-ben kiadott Helytartó tanácsi határozat is sürgette, amelyet az egyházakkal is ismertettek. A református templom felépítése szintén sietette a temető áthelyezését, mivel a templom a középkori temető szélére épült és annak kb. egyharmad részét elfoglalta. Az új temetőt a felsoroltak figyelembevételével az 1770-80-as években nyitották meg a református és katolikus hívek számára. Az új temetőt a falun kívül, annak keletre eső részébe az ősi hadiút fölé jelölték ki.
A temető mellett patak volt a régi időkben, az ezen átívelő öreg kőhíd még mindig megvan a 71-es út hídjától 1-2 méter távolságra. Az új temető meglétéről ír az 1778, 1816-os veszprémi püspökség által felvett jegyzőkönyv is. Az 1846. május 15-én kelt veszprémi püspöki egyházlátogatási jegyzőkönyvben a következőket találjuk: ” Vagyon az udvari fiókegyházban temetkező hely s pedig közösen az ott lévő reformátusokkal együtt, elválasztás nélkül. Kereszt nincs benne.”
Szívalakú sírkövek
A közös temető csak az 1800-as évektől népesült be a „szívalakú” sírkövekkel. Ezt a sírköveken jelenleg nehezen fellelhető évszámok alapján állapíthatjuk meg. A balatonudvari műemlék temetőben szívalakú sírkövet az 1990-es évben 64-et találtam, továbbá 2 kőcsonkot és kb. 6 hantot, ami sírt sejtet. A 64 sírkő között csak nyolcat találtam, az évszám és név olvasható volt. 1800 Szilvási Istvánné, 1810 n. Sörös Ferencz, 1822 Kapolts Zsuzsanna, 1828 Somogyi Sára, 1843 n. Kerkápoly József, 1848 Kapoltsi Istvánné Varga Júlianna, 1881 Szilvási Dániel, 1904 Csöngei Kis Dávid. Sok látogatója volt a 19. és 20. században a temetőnek.
Felvetődött számtalanszor, hogy ki és miért faragta „szívalakúra” a sírköveket? Határozott választ senki nem tudott erre adni.
Mondával felelnek rá a helybeliek is.
Három monda ismeretes: Eötvös Károly így írt erről „A balatoni út vége” című munkájában:
„Volt Balatonudvariban valaha egy szegény ember, valami furcsa ember, találékony elme, olyan falusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírköveket szív alakúra kell faragni. Legyen lába, amelyet elültessenek a sírban nyugvó fejéhez, de ami kimarad a földből, olyan legyen az, mint az ember szíve. Arra jöjjön rá az írás. Ez illik a holtakhoz is, az élőkhöz is.”
A másik mondát Lipták Gábor: Aranyhíd című munkájának „Kőszívekről” szóló írásában találjuk, az író nevet is ad szereplőinek. Dúl Jánosról az udvari halászbokor gazdájáról, annak szép leányáról, Halász Veronikáról szól a hosszú történet. A Dúl családhoz, Veronikához kapcsolódik a kőfaragó legény, aki szerelmes lesz Veronikába. A leány úgy határoz, hogy a legénnyel megy a hegyekbe. Búcsúzik a Balatontól. A tóra törő vihar a bátor leány halálát okozza. Sírja fölé készíti a kőfaragó legény szeretete jeléül a szívalakú sírkövet.
A Balatonudvariak rövidített formában Lipták Gábor mondáját vallják magukénak. Bíró Lajosné Pákozdi Eszter 1990-ben így mondta el a történetet:
” Az udvari halászgazdának volt egy igen szép lánya, aki sokszor elkísérte édesapját a Balatonra halászni. A bátor leány egyszer egyedül is beevezett a vízre. A Bakony felől hírtelen jött meg a vihar és a leány nem tudott kievezni a partra a zivatar elől. A vihar felborította a csónakját és a leány Balatonba fulladt.
A falu népe sajnálta a leányt, de a szeretője, egy köműves legény különösen. A legény elhatározta, hogy szívalakú sírkövet készít kedvese sírjára.Az udvariaknak nagyon megtetszett a szívalakú sírkő és halottjaik számára ők is készítettek hasonlót. Amíg a köműves élt, sok ilyen sírkövet faragott, amivel „benépesítette az udvari temetőt.”
A temetőről azt híresztelték, hogy nem tudni, felszentelték-e. A kiegyezés után a katolikusok száma évről-évre növekedett. Ez késztette a felekezeteket a temetők elkülönítésére, ami 1887-ben meg is történt, kerítés nélkül. A katolikus egyház temetője közepébe vörös kőböl keresztet állítatott, amit a temetőrésszel együtt Fleischmann Jenő aszófői plébános szentelt fel.
A műemlék temető sírköveit az 1980-as években restaurálta az Országos Műemléki Felügyelőség, de sajnos nem sikeresen. Időközben a sírkövekből 3-4 darabot ismeretlen tettesek eltulajdonítottak, ami a temető külsejét károsan megváltoztatta.
1998-99-ben az önkormányzat restauráltatta a műemléktemető sírköveit. Korabeli születési anyakönyvekből szerzett nevek ismeretével sikerült több, eddig nehezen olvasható felírást a restaurátoroknak helyesen a sírkövekre leírni.
( Forrás: Részleges kivonat Marton Jenő Balatonudvari története (önkormányzati kiadás 1999.) c. könyvéből)
Az 1990-es évek után Marton Jenő balatonudvari lakosú nagyra tisztelt tanítónk foglalkozott a műemlék temető történetével magyar és német nyelvű ismertetést írt, aminek alapján az önkormányzat magyar és németnyelvű táblát készítetett a sok érdeklődő számára. Az önkormányzat a temetőket azóta is fokozott figyelemmel igyekszik rendben tartani.
A szív alakú sírköves védett műemléki temető az ország négy védett temetőinek egyike.
Szeretettel várjuk az érdeklődő látogatókat.
