Gyakornoki pályázat – nappali tagozatos egyetemi hallgatók számára (2024/2025)
A gyakornoki program célja:
A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség pártalapítványának, a Polgári Magyarországért Alapítványnak a hazai és nemzetközi működésével, szakmai munkájával, és ezen keresztül a hazai közélettel.
Amit kínálunk:
- részvétel az Alapítvány napi működésében, tevékenységében (rendezvények-képzések, sajtófigyelés, fordítás, levelezés, civil kapcsolatok építése);
- betekintés a szervezet tudományos – ismeretterjesztő munkájába (rendszerezés, háttéranyagok és elemzések készítése);
- részvételi lehetőség változatos, érdekes és szakmai fejlődést biztosító eseményeken, a legkülönbözőbb területeken: szakpolitikai témák, nemzetközi kapcsolatok, politikai kommunikáció;
- belföldi felkészítő hétvége, tanulmányutak;
- elkötelezett gyakornokainknak tanulmányút a PMA brüsszeli képviseletére, részvételi lehetőség a Miniszterelnöki Évértékelőn, valamint a Kötcsei Találkozón.
Amit várunk:
- a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában és várhatóan a 2024/25-ös tanév egészében felsőoktatási intézménnyel – alapképzés vagy mesterképzés keretében – aktív hallgatói jogviszonyban áll, és legalább két lezárt félévvel rendelkezik;
- legalább 4,0 tanulmányi átlag a 2023/2024-es tanév tavaszi félévében;
- közéleti aktivitás és alapvető politikai tájékozottság;
- angol és/vagy német nyelv legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal igazolt ismerete;
- jó kommunikációs készség;
- felhasználói szintű számítógépes ismeretek.
A gyakornoki program leírása:
- a 9 hónapos gyakornoki program (2024. októbertől 2025. júniusig) két szakaszra osztható. Egy 3 hónapos aktív időszakra és egy 6 hónapos eseti rendelkezésre állást igénylő szakmai időszakra;
- a program a kiválasztott 3 hónapos aktív időszak alatt megközelítőleg heti 10 óra személyes jelenlétet igényel az Alapítvány budapesti székhelyén, valamint kötelező részvételt rendezvényeinken;
- a 3 hónapos aktív időszakon felül a 6 hónapos eseti rendelkezésre állást igénylő szakmai időszak alatt is havi rendszerességgel lesznek kötelező programok;
- Az ösztöndíj mértéke: nettó 100 ezer Ft/hó a 3 hónapos aktív időszakra + egyszeri nettó 100 ezer forint a szerződésben foglalt feltételek teljesítése esetén a 9 hónap végén.
- A támogatás mértéke a 9 hónapos gyakornoki program teljes időtartama alatt tehát nettó 400 ezer Ft.
A pályázó pályázatának benyújtásával egyidejűleg jelöljön meg legalább két, heti tíz órás irodai munkavégzésre számára megfelelő 3 hónapos időszakot az alábbiak közül:
- 2024. október – 2024. december
- 2025. január – 2025. március
- 2025. április – 2025. június
A preferált időtartamot a program kiírója felülbírálhatja.
Jelentkezni az alábbi dokumentumok egyidejű, postai vagy elektronikus benyújtásával lehet:
- hiánytalanul kitöltött, aláírt pályázati adatlap és aláírt adatkezelési nyilatkozat;
- fényképes szakmai önéletrajz;
- a 2023/2024. tanév második félévének (tavaszi) súlyozott átlagát igazoló, tanulmányi osztály által hitelesített vagy Neptunból generált dokumentum;
- 2024/2025. évi tanév őszi félévéről szóló, tanulmányi osztály által aláírt hallgatói jogviszony-igazolás (benyújtása indokolt esetben szeptember 14-ig pótolható);
- már megszerzett diploma másolata (amennyiben a pályázó ilyennel rendelkezik);
- nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolata;
- aláírt szakmai ajánlás az egyetem egy oktatójától;
- aláírt ajánlólevél egy közéleti szereplőtől;
- motivációs levél.
Jelentkezési határidő a 2024/2025. tanévre: 2024. szeptember 8.
Postázási cím: Kavecsánszki Ádám elnök-főigazgató
Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány
1143 Budapest, Stefánia út 20.
E-mail: alapitvany@szpma.hu
Az érvényes pályázattal rendelkezőket Alapítványunk egy prezentációval egybekötött személyes interjúra várja szervezetünk székházába. A döntést ezt követően az Alapítvány kuratóriuma hozza meg.